A CIKKHEZ KAPCSOLÓDÓ INFORMÁCIÓK ALÁBB OLVASHATÓK
 


2012. augusztus 20-án a Kossuth téren megrendezett tisztavatáson, Köztársasági elnökünk és honvédelmi miniszterünk, Szent István történelmi jelentősége és szerepe mellett, sorozatos kudarcainkkal lelkesítették hadseregünk új tisztjeit. Az ünnep jelentőségéhez méltó módon, szellemi útravalóként múltunk legfontosabb eseményeként 1848-49-es eseményeket és a kiegyezésnek nevezett további bukást emelték ki,
amely tovább kurtította függetlenségünket és önrendelkezésünk lehetőségeit.
A helyszín és a díszletek is ezt a gondolatsort erősítették.
Már csupán nemzetünk nagy alakjának, egykori külügyminiszterünknek, Kovács Lászlónak (MSZP) lélekemelő, bölcs buzdítását kellett volna felidézni:
"Merjünk kicsik lenni!"

(Ne kerüljék el figyelmünket a dátumok és a hozzájuk fűződő események! 1849, 1867, 1877, ... )



Az újdonsült katonatisztek felavatását fergeteges "légiparádé" vagy inkább roncsderbi követte. Országunk talán utolsó három működőképes helikoptere (MI8, MI24) vezette fel a veterántalálkozót, melynek kakukktojásaként feltűnt "légierőnk" maroknyi lízingelt büszkeségének három példánya. A relatív alacsony költségvetésű gripen vadászgépek, amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan el is illantak a Duna felett. Nyomukban a csodával határos módon röpképes Liszunov 2, Polikarpov 2, és hasonló múzeumi példányok úsztak a nyári napsütésben motoros sárkányrepülőkkel és ócska cessnákkal körítve.
Hadseregünk és légierőnk siralmas - gyakorlatilag nem létező - állapotáról nem nehéz képet alkotni, ha egy-egy más országra vonatkozó hírre, újságcikkre odafigyelünk. Olaszország például 131 db Lockheed Martin F-35-öst kívánt rendszerbe állítani. A gazdasági válság miatt azonban nincs meg a pénz a megnövekedett költségű vadászbombázókra, így azokból csak 90 db rendszeresítése várható. (Aranysas 2012/4)
Az arányok elképesztőek. Ebben a helyzetben talán valóban érdekes lett volna dicsőségesebb témákkal színesíteni az ünnepi beszédeket.
Nem kérdéses továbbá, hogy a jelen háborúinak fegyverei elsősorban gazdasági, technikai és pszichológiai eszközök, az érdekérvényesítés eszközei azonban nem változtak.



Szeptember közepén a tisztavatással közel azonos díszletekkel kerül megrendezésre a nyugat-európai lóversenysportot népszerűsítő nemzetidegen "Nemzeti Vágta". Érdekes párhuzam, hogy az első ilyen típusú lóversenyt éppen 1825-ben a Tudományos Akadémia alapításáról szóló felajánlás és döntés évében rendezték Pesten. Siófokon pedig megrendezésre kerül a finnugor népek konferenciája, jelentős állami támogatással.

 


A SZENT KORONA KÉRDÉSES KÉPEI


"KON"
Bíborban (a bíborteremben) született Konstantin

GEOBITZASZ *KRALÉSZ *TOVRKIASZ
Az egyetlen személy a Szent Koronán kinek
"nem jutott" fejet övező fénykör,
nevét fekete betűkkel írták.
A GÉZA nevet a bizánci források
Geicának, Jacának vagy Jesszének írták,
sohasem "Geobitzásznak",
magyarországot pedig
sohasem nevezték turkiának!

Dukász Mihály, kinek képe sem a Szent Koronán
megjelenített személyek és történések
logikai rendszerébe, sem a hátsó oldalon
levő foglalatba nem fér bele.
A korona képeinek felirata egységes sötét kék,
a Dukász és a Konstantin képeké vörös színű.
Különös eme hangsúly, a bizánci császár
jelentőségét ugyanis sokkal jobban
kiemelte volna, ha nem hátul,
elbújtatva a tarkórészre helyezik.

A Szent Korona elülső oldalán elhelyezett
Krisztus kép, mely jól mutatja
a foglalatokba helyezett képek elhelyezésének
eredeti módját és állapotát.

 

Üdvözítő lenne a tisztelt szakemberektől, ha végre
a tényeket fejtegetnék és választ adnának
a MIÉRT? - kérdésre is.
Emberek millióit nem lehet sokáig
az orránál fogva vezetni.
Gyermekeiknek hazugságokat tanítani.
Ilyen kérdésekben pedig nem is etikus.



 

 

A kínai források a hunokról Kr.e. 2500-tól tájékoztatnak. Az előhun leletek az Ordos vidékéről Kr.e. 3500-tól ismertek.
A türkök a hunok gyepüit őrző csekély jelentőségű és létszámú alárendelt csoportként kerül említésre a Kr.e. I. évezred második felében. Szerveződésük a Kr.u. V. században kezdődött. Harci technikájukban a nyugat felé migrálódó hunokat utánozták, lényegesen egyszerűbb eszközökkel. Terjeszkedésük során hun csoportokat és néprészeket is beolvasztottak maguk közé.
Talán vizsgálni kellene annak lehetőségét, hogy a türkök nyelve hun eredetű. De legalábbis a szókészletek bizonyos elemeinek azonossága ebből az irányból a türk nyelvben
levezethető vagy nem. - Ez persze csupán egy lehetőség, melynek a fentieken túl egyelőre semmi alapja nincs!

 

 

 

Mint ismeretes a HUN lovasíjász technika a szkítákétól mindenben eltérő.

A szkíták nem használtak nyerget és nem ismerték a kengyelt. Lovaik hátát szíjakkal rögzített vastag "takaró alkalmatossággal" óvták. Rövid húzáshosszú íjakat almaztak, tegezeik inkább kis univerzális táskák voltak, melyekbe a felajzott íjat és a rövid nyilakat is bele lehetett tenni. Háromélű, öntött, köpűs bronz nyilhegyeik, rövid vaskos bronzkardjaik, bronzhegyű lándzsáik, igen változatos formavilágú bronzbaltáik voltak. Harcosaik pikkelyes szerkezetű vérteket és üstszerű bronz lemezsisakokat viseltek.

A türkök lovasíjász technikája a hunokét utánozza, de annak jelentős eltéréseket mutató egyszerűsített változata. Nyerget és kengyelt alkalmaznak, de kengyeleik kialakítása sajátos. Íjaik alapvetően hun típusú, hosszú húzáshosszú, erőkarokkal ellátott íjak. Ezekhez acélból készült, tüskével szerelhető, de csak kétélű nyilhegyeket használtak. Hun típusú hosszú dobozszerű nyiltegezük és készenléti íjtegezük volt. Elterjedt kézifegyverük az egyélű, ívelt pengéjű és markolatú szablya. - Erről a fegyverről nem árt tudni, hogy a VI. század előtt nem létezett. Jellegzetes türk fegyver, amely terjeszkedésük nyomán terjedt el Eurázsia szerte. Hasonlóképpen, mint a hunokkal a nyereg és a kengyel. -
Lándzsájuk acélhegyű, balták kissé korlátozottabb számban vannak jelen technikájukban. Páncélzatuk változatos és jelentősen kisebb mennyiségű. Jellemző a lemezes szerkezet, de sajátos és sablonosabb alakúak a lamellák. Sisakjaik változatos kialakítású acél lemezsisakok, gyakran bordázott vagy sávokban erősített, díszített vagy teljesen rejtett (burkolt) felülettel. Előfordult az arclemez alkalmazása is.

A teljesség kedvéért érdemes lenne ismertetni a parthus-szasszanida, a szarmata, az alán, a gót, és a germán technikát is, de minthogy előbbiekkel igen nagyfokú eltérés mutatkozik, utóbbiak pedig nem a klasszikus lovasíjász harci technikát alkalmazták, jelentős mértékű azonosságok, így az összetéveszthetőség hiányában ezek részletezése nem szükséges.

 

 

 

Az Angliával kapcsolatos elképzelést Hahner kolléga is kidolgozhatná. Történelmi tévhitgyűjteményei után 2012-ben "Húsz hős, húsz talány" című könyvét éppen western témában adta közre. Vadnyugati körképében talán már szerepel is efféle szenzációs meghatározás.

-----------------------------------------------------------------

Ázsia az 50. és 40. szélességi körök között a Kr.e. első évezredtől óriási területeket hatalmuk alatt tartó jelentős katonai erővel – lovasíjász hadseregekkel – rendelkező szövetségi rendszerbe tömörült népek uralma alatt volt. Ezek a katonai nagyhatalmak térben és időben egymást váltották. Maradékaik nyugat felé (ritkább esetben észak vagy dél felé) húzódtak vagy a következő nagy szövetségi rendszerbe vegyültek. Korábbi kultúrájuk kisebb-nagyobb részét, új vezető réteg irányítása alatt is megtartották.
A jelzett határok között a Kr.e. VIII-VII. századtól a Kr.e. II. századig hatalmas eurázsiai területet birtokoltak a szkíták. Velük párhuzamosan fejlődött Kelet-Ázsiában a hunok birodalma, akiket a korabeli források a szkítáknál legalább másfél ezer évvel korábban jegyeznek. Leleteik pedig már kr.e. 3500 környékéről ismertek.
 
A szkítákat váltja egy hasonló lovas kultúrával rendelkező nép a szarmata, mely két fő ágra szakad (jazig és roxolán). A germán népek közé tartozó gótok – akik kilógnak a lovasíjász seregeket működtető népek közül – a II. században csupán villanásnyi időre és jelentéktelen méretű területen vannak jelen a Fekete-tenger mellékén. A nyugat felé terjeszkedő hunoknak nem tudnak ellenállni.

A fekete hunok 370-ben lépik át az Európa és Ázsia határát jelentő Volga folyót. Az V. század első felében pedig megszállják Közép-Európa keleti részét. Atilla halála (453) után csak az al-Dunáig és a Fekete-tenger északi partvidékéig húzódnak vissza. Pontosabban csupán annyi változás történik, hogy feladják a Kárpát-medencei hadműveleti területet.

A hunokkal foglalkozó kutatók abban általában megegyeznek, hogy a fehér hunokról több forrás maradt fenn, mint az ázsiai /azaz „fekete”, tehát az Attila által vezetett/ hunokról. Kínai, indiai, perzsa, görög – bizánci, sőt arab források, melyek ismeretében jelenlétük térben és időben kiválóan nyomon követhető.

Ugyanebben az időben tehát a fehér hunok, (akiket a környező népek saját nyelveiken Eftalitáknak, Heftalitáknak – gör –, Svétahunáknak, Kidaritáknak – ind, szkrszt – je-táknak, hajtáloknak, abdéleknek stb. neveztek) Kr.u. 425-ben átlépték az Oxust (Amu-Darja), elfoglalták Kashgáriát, Szogdiát. Az V. század közepétől folyt a harc a fehér hunok és Perzsia között; végül a fehér hunok nagy területet szakítottak le az ókori birodalomból. Elfoglalták Baktriát, sőt főhadiszállásukká tették. Majd Gandhára következett (ma Pakisztánban van), utána Káshmír és a Pandzsáb és végül szinte lerohanták Észak-Indiát.
Kb. Kr.u. 470-re a szubkontinens fele az övék lett. Ezt onnan is tudjuk, hogy Gvaliorban és a Malvai területen is találtak fehér hun pénzérméket, márpedig ez a két hely India közepén van.

A feliratokból, pénzérmékből, s a szanszkrít irodalmi anyagból megállapítható, hogy a heftaliták indiai uralma Kr.u. 460-tól kb. 556-ig tartott. A nyugat felé terjeszkedő türkök a Szasszanidákkal szövetségben két tűz közé szorították és java részüket elmozdulásra kényszerítették.

557. év elején jelennek meg követeik Konstantinápolyban Avar néven, majd települnek át a Kárpát-medencébe. A kor térképét szemlélve az egyetlen lehetséges és biztonságos területre. Keletről a türkök nyomulnak, Kínával a hátuk mögött, India nyugati részein zsákutcába vagy ugyanebbe a harapófogóba kerülnének, ráadásul a gupta állam is megerősödött és ellentámadásba lendült. Délnyugat felé a Szasszanidák, mögöttük Bizánc. Északon Atilla hunjai vagyis saját rokonaik. Tőlük északabbra alkalmatlan területek. Északnyugat felé, a rokonaik által felhagyott, maradékaik által még részben lakott és jól védhető Kárpát-medence megszállására viszont ekkor kedvezőek voltak a lehetőségek.



Nyugat felé nem volt számot tevő ellenfél, jelentős katonai erő, a fekete hunok a Kárpátoktól keletre jelenlétükkel biztosították a keleti végeket, Bizánc pedig velük együttműködve sakkban tartható.
Ne gondoljuk, hogy mert nem ismerünk erre vonatkozó dokumentumot, a diplomáciai kapcsolatok más irányba nem működtek, követeik pedig csak Bizáncban jelentek meg!
Ez a betelepülés nyilvánvalóan ugyanúgy nem egy hirtelen ötlettől vezérelt, előkészítetlen fejvesztett menekülés volt, mint ahogyan az Árpáddal ékezők betelepülése sem.

A hun harapófogó egyébként rövidesen félig-meddig mozgásba is lendült. 567 őszén kitört az avar-bizánci háború. Az avar lovascsapatok folyamatosan, évtizedeken át zaklatták és fosztogatták a Balkán és a szomszédos Bizánci Birodalom gazdag vidékeit, városait.


***

A fehér hunok Kárpát-medencébe történő betelepülése előtti időszakáról javaslom elolvasni Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Stein Aurél mellett Aradi Éva írásait és az általa megjelölt forrásokat. Amellett, hogy az indiai vonatkozásoknak és helyszíneknek is kiváló ismerője, aki nyelvészeti összefüggésekben is járatos. (Mindkét irányban, hiszen az ELTE-n magyar szakot végzett, ahol finnugor összehasonlító nyelvészetből is vizsgázott.) S ha már a nyelvészetnél tartunk ne hagyjuk figyelmen kívül Marácz Lászlónyelvésznek, az Amszterdami egyetem munkatársának igen lényeges ténymegállapítását, miszerint írásbeliség nélkül nem lehet egy nyelvet sem kidolgozni sem visszavezetni semmilyen ősi formájához vagy előzményeihez. Márpedig az első írott finnugor nyelvemlék a magyar halotti beszéd (XIII. sz.).

???

 

 

 

 

Komoróczi Géza az egykor Fodor Gábor által életre hívott Magyar Tudományos Aakadémia Judaisztikai Kutatócsoportjának vezetője, az ELTE Btk. Asszirológiai és Hebraisztikai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, aki 1990-ben nyílt levelet intézett Szabad Györgyhöz az országgyűlés akkori elnökéhez. Levelében közbenjárást kért egy zsidó ünnepnek a Magyar nemzeti ünnepek sorába történő bevezetéséhez. Véleménye szerint: "Ma a leginkább erre van szükség, hogy legyen egy nap, amely a zsidó hagyományra figyelmeztet és a zsidóság tiszteletére szolgálna. A megbecsüléssel, amit ily módon a nemzet egésze tanúsítana, a mai Magyarország - szimbolikusan - a holocaust utáni kései elégtételt, a mára nézve pedig a biztonság ígéretét adhatná a zsidóságnak."

E szép gondolatok után csupán az a kérdés, hogy egy ilyen cionista fanatizmus által vezérelt, történelmi tényeket figyelmen kívül hagyó szembeköpő, lefasisztázó követelés esetleges teljesítése, valamint a kedvezményezettek vajon mit adnának a magyarságnak? Újabb köztársasági elnököket, minisztereket és képviselőket a többségi politikába?

***
***